Meghallani az illatokat
Az illat, mint művészet Kelet-Ázsiában
Ha valaki megnézi a Magyar Zene Háza 2025/26-os évadának koncertkínálatát, a február 7-i dátumon valami egészen furcsa dologgal találkozhat – a délelőtti programban és este is. Egy fuvola-zongora duó fog válogatott kamaraműveket előadni – eddig rendben, semmi extra, gondolhatja az egyszeri érdeklődő, azonban egy harmadik szereplő is fel van tüntetve az eseményen, nevezetesen egy illatművész. „Az meg micsoda?!” – kapja fel a fejét az illető, miközben nem is sejti, hogy ennek a hivatásnak milyen régre visszanyúló tradíciói vannak, csak éppenséggel tőlünk földrajzilag meglehetősen távol. Járjunk egy kicsit utána, mi is az az illatművészet, és lehet-e köze a zenéhez!
A szaglás, mint esztétikai érzék
Hogyan lehetséges a művészet szintjére emelni az illatokat? Egyáltalán alkalmas-e az illat, mint érzéki tapasztalat arra, hogy művészi élmény részét képezze? Ha a hagyományos nyugati művészetfelfogást vizsgáljuk, azt találjuk, hogy ez a kérdés eleve nem túl gyakran vetődik fel, amikor pedig mégis, akkor is szinte mindig egyértelműen elutasító válasz érkezik rá. Érdekes például, hogyan vélekedett esztétikai összefüggésben a szaglásról Arthur Schopenhauer, aki A világ mint akarat és képzet (1819) harmadik könyvében így fogalmaz az érzékek hierarchiájáról: „a látás önmagában, közvetlenül s a maga érzéki hatása révén korántsem képes az érzetnek semmi kellemességére vagy kellemetlenségére a szervben (…) A hallásnál ez már másképpen van: hangok kelthetnek közvetlen fájdalmat, és közvetlenül érzéki módon, harmóniai vagy dallambéli vonatkozás nélkül is kellemesek lehetnek. A tapintás, mint a test egészének érzékelése, még inkább alávetettje az akarat ezen közvetlen befolyásának; létezik azonban még fájdalom- és gyönyörmentes tapintás is. A szagok viszont mindmegannyiszor vagy kellemesek, vagy kellemetlenek; az ízek még inkább. Ez a két érzékünk fonódik össze tehát a legalapvetőbb függésben az akarattal: ezért számítanak a legkevésbé nemeseknek.” Azaz leegyszerűsítve, szerinte a szaglás alkalmatlan az esztétikai jellegű befogadásra, mert nem tudunk általa objektíven és ítélkezésmentesen érzékelni, ráadásul a szagokon és illatokon keresztül semmilyen eszme nem képes kifejezésre jutni, a művészet pedig szükségképpen eszmei természetű.
Illatfelfogások az indiai kultúrában
Schopenhauer – bár az egyik legelső európai filozófus volt, aki komolyabban érdeklődött a keletről érkező eszmeáramlatok iránt – nem tudott róla, hogy az övétől mennyire merőben eltérő illatfelfogások alakultak ki Ázsia országaiban. Mindenekelőtt Indiát kell említenünk, ahol az illóolajok, füstölők és egyéb illatosítók használata az egész világon a legkorábbra nyúlik vissza. Az itteni illatkultúra gyökereit már a legősibb indiai irodalmi forrásban, a Védákban is megtaláljuk, ezen belül főleg az egészséges és hosszú élet gyakorlatával foglalkozó, körülbelül a Kr. e. 5. században keletkezett Ájurvéda tartalmazza részletes leírásait a természetes illatszerek készítésének és – elsősorban gyógyászati célú – használatának. A későbbi klasszikus szövegekben már az illatanyagok szakrális-rituális felhasználásáról szóló feljegyzésekkel is bőven találkozhatunk: a vallási szertartásokon a tömjén, kámfor, szantálfa és egyéb anyagok égetése a környezet és a lélek megtisztítását egyaránt szolgálta, ugyanakkor áldozati szerepe is volt, amennyiben az istenek számára kellemes illatokat szabadított fel, elősegítve esetleges haragjuk enyhítését, a felszálló füst pedig az emberek és istenek közötti összeköttetést jelképezte. Már ebből is jól látszik, hogy a schopenhaueri elképzeléssel ellentétben az indiai kultúra kifejezetten egy önmagán, mint puszta érzéki behatáson túlmutató spirituális jelentőséget tulajdonít az illatoknak, ez a szemlélet pedig megteremtette annak a lehetőségét, hogy az illatkészítés mestersége a költészettel vagy a zenével egyenrangú, akár önkifejezésre is alkalmas művészeti tevékenységgé váljon.
Japán illatceremóniái
Azonban van egy másik ország, ahol az illat talán még ennél is nagyobb tiszteletnek örvend (és ahol a legszorosabb a hallással, hallgatással való kapcsolata), ez pedig nem más, mint Japán. Ide az illatok kultusza a buddhizmussal együtt érkezett, és néhány évszázad alatt valóságos ceremóniává nőtte ki magát. A tradicionális japán illatszertartás, a kódó (amely szó szerint azt jelenti: „az illat útja”) egykor az arisztokrácia kiemelt elfoglaltságai közé tartozott az egész országban, sőt még illatversenyeket is rendeztek, ahol a résztvevőknek ki kellett találniuk egyes illatok összetevőit, vagy akár költeményeket kellett ábrázolniuk illatkeverékek segítségével. Az illatceremóniákhoz kapcsolódó másik kulcsfogalom a gendó, amelynek jelentése „hallgatni az illatra”. Ez a kifejezés az illataromák helyes élvezetének módjára vonatkozik: a befogadónak minden figyelmét az érzett illatokra kell összpontosítania, és hagynia kell, hogy azok egész lényében átjárják, mintegy a lelkébe kell őket beengednie, mintha csak zenét hallgatna. Mindezek alapján két fontos dolgot állapíthatunk meg az illatok japán kultúrában betöltött szerepéről: egyrészt, hogy meglehetősen szoros kapcsolat – sőt: átjárási lehetőség – van az egyes érzékek, például a szaglás és a hallás között; másrészt pedig, hogy az illatoknak nemcsak az előállítása, de még a befogadása is a szó legszorosabb értelmében vett művészet, amely közvetlenül a lélekre hat, és amelyet magas szinten űzni csak kitartó gyakorlással lehetséges. A fentiek után már csak egyetlen kérdéssel vagyunk adósak, mégpedig hogy ennek az egésznek mégis mi köze van a zenéhez – erre azonban érdemesebb lesz tapasztalati úton megtalálni a választ: akit érdekel, hogyan néz ki az illatművészet a gyakorlatban, illetve hogyan lép kölcsönhatásba az illat útja a klasszikus zenével, annak azt ajánljuk, február 7-én látogasson el a Zene Házába Győri Noémi fuvolaművész, Suzana Bartal zongoraművész és Erich Berghammer illatművész Dallamos illatok című, kódó-ceremóniák által ihletett különleges estjére. Ha valaki a családjával együtt jönne, ennek sincs akadálya, hiszen a három alkotó ugyanezen a napon egy gyerekeknek szóló délelőtti matinékoncert keretében is átélhetővé teszi az illatok meghallgatását.
Pap Péter András
