Zene Háza Live Session #3 || Sababa 5: Lizarb
A Zene Háza Live Session sorozatának következő részében hallgassátok meg a Sababa 5 Lizarb című számát!
A Sababa 5 zenekar magával ragadó instrumentális zenét játszik – közel-keleti pszichedéliát, mediterrán-arabos hangulatokat, afro-funkot és diszkós grúvokat keresztezve. A 2016-ban alakult izraeli formáció a helyi afrobeates, afro-funkos, világzenei színtér ismert zenészeiből jött létre, koncertek, kislemezek, klipes dalok után 2022-ben jelent meg bemutatkozó EP-je és albuma, amit 2023-ban követett a még jobban fogadott Aspan című második lemez, és amit 2024 nyarán követett a japán Yurikával közös harmadik album.
A Sababa 5 zenészei olyan izraeli zenekarokban, előadókkal játszottak már korábban is, mint Gili Yalo, Ester Rada, a Tigris vagy épp a Hoodna Orchestra. A sokféle hatásból építkező zene egy jól felismerhető „sababás” hangzássá áll össze, amiben a grúvoké a főszerep, és a fő ihlető forrás a hatvanas-hetvenes évek helyi beat-zenekaraitól (lehakot ketzev-színtér) ered, akik a kelet és a nyugat hangzásait kombinálták. Pszichedelikus grúvjaik, fülbemászó dallamaik előtt leborult a világ, élőben igazán sodróak és lelkesítőek.
A zenekar első magyarországi koncertjét a Zene Házában tartotta 2024 októberében, amelyen színes alapanyagból válogatott. A koncert apropóján készült velük ez a fantasztikus felvétel, amelyen Lizarb című számukat játsszák el a Városliget különleges díszlete előtt, a Zene Háza Koncerttermében. Boldogok vagyunk, hogy helyet kaphatott ebben a sorozatban – fogadjátok szeretettel a Zene Háza Live Session harmadik részét!
============================================
Új online sorozatunkban hazai és nemzetközi zenekarok szerepelnek, akik a Zene Házában koncertezve különleges zenei világokat hoznak közel a nézőkhöz. A felvételek helyszíne a Zene Háza Koncertterme, ahol a természet és a zene találkozásakor a kint és bent határai szinte összemosódnak, a világszínvonalú akusztikai megoldások pedig kivételes hangzás biztosítanak az élő koncerteknek és a felvételeknek egyaránt.
A zene világnapján indult sorozat célja, hogy a Házban születő produkciókat olyanok is elérhessék, akik nem tudtak személyesen részt venni az eseményeken. A fellépőinkkel felvett videók emellett azt a sokszínű, izgalmas munkát is bemutatják, amely napi szinten zajlik a Zene Házában.
A felvétel minden joga a Magyar Zene Háza tulajdona.
Budapest, Hungary, 2025.