Búcsú Sebő Ferenctől
Salamon Soma soraival búcsúzunk Sebő Ferenctől
Hetvenkilenc éves korbában meghalt Sebő Ferenc, Kossuth-díjas énekes, zenetörténész, népzenekutató, a nemzet művésze. A táncházmozgalom egyik elindítóját és halálig meghatározó alakját többször is láthattuk-hallhattuk a Magyar Zene Házában, egyike volt azon művészeknek, akikkel a Kurátori hétvége-sorozatot elindítottuk. Mindig örömmel jött, mi pedig mindig örültünk, amikor itt volt. Most a Zene Háza népzenei programszerkesztője, Salamon Soma soraival búcsúzunk Sebő Ferenctől.
Odaát minden bizonnyal 1972. május 6-át mutat a naptár. Lelkes Lajos, az egyik főszervező múlt héten érkezett meg, Martin György, Borbély Jolán, Csoóri Sándor, Novák Ferenc már összegyűltek, és a zenekar is hangol, gyantázik: Halmos Béla prímás és Éri Péter a bőgőnél. Mind tudjuk azonban, hogy kontrás nélkül már '72-ben sem szólhatott a széki pár. A mai naptól már rá sem kell várjanak: Sebő Ferenc útra indult örök nyugalmak, örök táncházak, eszmecserék, az öröklét dilemmái felé.
Gyűlik a tömeg az első pesti táncházba. Bennünk, itt, a sokszázadik pesti táncházban hátramaradottakban meg a hiányérzet gyűlik, meg az üresség: ki fogja Horatiust, Nagy Lászlót, Weörest, József Attilát megénekelni, ki fogja elmesélni a terepélményeket, a százszor hallott, de százegyedszerre is szellemes és tanulságos anekdotákat Kovács Tivadarról, Karsai Zsigmondról?
A népzene anyanyelvi művelői – űrkorszaki bikkfanyelven adatközlők – csekély párszázezer dallamot hagytak ránk. Ezekkel a kincsekkel kétségkívül érdemes – és olybá tűnik, örvendetes is – foglalkozni, kinek olyan mélységben, vagy magasságban, ahogyan kedve, vagy képessége tartja. Az ezzel foglalkozók népes és egyre gyarapodó tömegét idestova fél évszázada nevezzük táncházmozgalomnak. Létrejöttében és kiteljesedésben Sebő Ferencnek múlhatatlan érdemei vannak. Nem mindig egyszerű a mozgalom útja, ám egyik legnagyobb ereje épp az, hogy mindig képes az ideológiai sallangok lerázására és a megújulásra a nagy elődök, Bartók, Kodály, Martin György szellemi útmutatása nyomán.
A legendák közé innentől Sebő Ferenc is csatlakozik, együtt azzal a sok humorral, bölcs látószöggel, néha metsző kritikával megfogalmazott gondolattal, amit oly sokszor hallhattunk tőle. Mert nem rabnak kaptuk a hagyományt, hogy őrizzük, vagy betegnek, hogy ápoljuk – intett Sebő oly sokszor – hanem hogy megéljük és szeressük. Úgy, ahogy ő szerette. Abban a széttagolt és összetartó, egységes és sokszínű, történeti és kortárs, egyszerű és összetett, felfoghatatlan és megfejthetetlen formájában, amilyen.