Hangadó Junior - Hogyan születik a zene?
Ismeretterjesztés
Interaktív
Jazz
Klasszikus/Kortárs
Hangadó Junior - Hogyan születik a zene?
A Hangadó Junior a Zene Háza saját gyártású sorozata, ami 2023-ban robbant be a ház életébe, és rögtön óriási sikert aratott, telt házak sorát tudva azóta maga mögött. Ennek a sorozatnak egy korábban már bemutatott alkalmát mutatjuk be kétnapos fesztiválunk keretén belül, ahol a Magyar Zene Háza legjobb gyerekeknek szóló programjait kívánjuk bemutatni. Úgyhogy aki lemaradt róla, most pótolhat, aki itt volt, repetázhat!
De hogy miről is lesz szó? Egyesek úgy tartják, hogy a Múzsa ihlető csókja nélkül nincs is értelme zenét írni. (Ennek köszönhetően vannak meg nem értett zsenik, akik csók híján soha nem írnak semmit… Oh, gonosz Múzsa!) Mások úgy tartják, hogy egy jó mű 99%-ban inkább verejték. (Köszönhetően egy menedzsernek, vagy csak pusztán egy közeli határidőnek, hiszen „a határidő a legjobb múzsa” – üzenjük a meg nem értett zseniknek.) Vannak slágerek, amik pár óra alatt megszülettek, de vannak remekművek, amiket éveken át írtak. Sőt, van olyan, mindenki által ismert zene, amit évszázadokon keresztül le sem írtak. Hát akkor, hogy van ez? Hogyan születik a zene? És ha meg is született, hogyan jut el a közönségéhez? Természetesen egészen más a válasz attól függően, hogy jazzről, elektronikus, klasszikus vagy népzenéről, esetleg popszámról beszélünk-e? És persze egészen más a válasz attól függően is, hogy ki(k) az alkotó(i)!
A Hangadó Junior szórakoztató családi műsorának ezen alkalmán igyekszünk bemutatni, hogyan is születik a zene a legkülönbözőbb műfajokban. Ehhez pedig olyan nagyszerű és sokoldalú zenészekre van szükség, mint Alpár Balázs, Farkas Izsák, Molnár Mátyás és Szula Miklós. A műsor vezetője ezúttal is Tarr Feri, a Zene Háza koncertpedagógusa lesz. Ígérjük, a már megszokott módon nevetésből, jó zenékből és sok közös játékból nem lesz hiány!
Music Edutainment Showcase, azaz MESH. Magyarul „HÁLÓ”, konkrétabban zenei élménypedagógiai találkozó. Ez a lényege ennek a két napnak, ahol igyekszünk minél több jó gyakorlatot bemutatni arra, hogyan lehet a zenét élményszerűen közvetíteni a nagyközönség, kiemelten a gyerekek felé. Fontos azonban, hogy ez egy találkozási lehetőség is: zenével és ezen keresztül egymással. Bízva abban, hogy a zene örömforrás jellegét felismerve egy olyan háló születik, ami egész életünkben megtart. A MESH 2025 – Zenei élménypedagógiai találkozó szombati napján (Válogatás a Zene Háza legjobb családi programjaiból) Hangadó Junior is várja a látogatókat!
Jegyárak
A programot 6 éves kortól ajánljuk.
Tisztelt Látogatók!
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendezvény ideje alatt fénykép, hang- és/vagy videófelvétel készül. Amennyiben a rendezvényen részt vesz, ráutaló magatartással hozzájárul a felvételkészítéshez. Adatkezelési tájékoztató elérhető a honlapon.