Karácsony feketén-fehéren
Jazz
Karácsony feketén-fehéren
Ha a karácsonyról van szó, a legtöbb embernek az örvendezés, szeretet, egymásra találás, megnyugvás jut eszébe először. A NEKED8 énekegyüttes és az Ávéd János vezette jazz-trió mindezeken túl az ünnep másik oldalát is szeretné megmutatni koncertjén, hiszen az adventi időszakban felerősödő érzelmek között az örömteli érzések mellé begyűrűzik a kétely, a magány, a korunkat fojtogató kilátástalanság érzete. Ezt a lelki hullámzást – és egyúttal az önvizsgálati útját – világhírű és kevésbé ismert karácsonyi dallamokon keresztül járhatjuk be a két együttes közös koncertjén, amelyen a klasszikus zene és a jazz fúziójának köszönhetően kivételes atmoszféra párosul a karácsonyi útkeresés mellé.
A NEKED8 énekegyüttes tagjai professzionális zenészek: szólisták és kamaraénekesek is egyben, akik a vokális zeneirodalom régi és új műveire egyaránt nyitottak. Egyöntetűen vallják, hogy a minőségi kamarazene a koncentrált közös munkán és az előadóművészek egyéniségének megőrzésén alapszik. Koncertjeikkel arra törekszenek, hogy a gyorsuló világ traumáira reagálva a klasszikus zenén keresztül nyújtsanak zsigeri élményt.
Ávéd János mindszenti származású szaxofonművész, zeneszerző, hangszerelő, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének adjunktusa, egyúttal a magyarországi koncertélet egyik legfoglalkoztatottabb szaxofonosa. Saját formációit alapvetően a kortárs improvizatív zenei hagyomány és a modern mainstream jazzhangzás jellemzi, de tapasztalásától távolabb eső zenei folyamatok befogadására és továbbgondolására is nyitott. Pozsár Máté zongorista a magyar free jazz szcéna egyik prominens alakja, a Bartók Konzi jazz-tanszakvezetője. Tanárként nagy hatást gyakorol az elkövetkezendő zenész generációkra, eredeti látásmódja és kiemelkedően érzékeny zeneisége örökké friss fejlődéstant eredményez. Gyárfás Attila dobos és zeneszerző érdeklődésének középpontjában a szabad improvizáción alapuló játékmód és a dobfelszerelés rendhagyó megszólaltatásából adódó hangzások felkutatása áll. Európa számos jelentős fesztiválján és klubjában volt már alkalma fellépni, játéka több, mint harminc lemezen hallható.